Felelősség

Szembesültem vele, hogy mekkora felelősség blogot írni. Mostmár inkább nem ígérek semmit, de legalább megpróbálok mentegetőzni :p

Szóval nézzük miért is írtam ilyen keveset eddig. Hát ugye volt az a kellemes 20 órás utazás, amit akár 26-nak is hazudhatok, ugyanis kedden este indultam 6 kor Pestről, kis késlekedéssel ugyan de elindult a gép Frankfurtból (beszállás után még 50 percen keresztül "jégtelenítették" a szárnyakat, na meg a fűtést is elfelejtették kikapcsolni, ami eléggé.. hogyismondjam.. frusztrált - cserébe utána egész úton majd megfagytam :)), majd szerda otthoni idő szerint 11, Szingapúri idő szerint 17 körül landoltunk Szingapúrban.
Tessék hozzászokni, hogy ezentúl itteni időpontokat írok, átváltáshoz mindenki vonjon le március 30 előtt 6-ot, utána már csak 5-öt - itt ugyanis nincs ilyen játszás az órával.. Nagyjából úgy lehet leírni az itteni helyzetet, hogy reggel hatkor felkel a nap, este hatkor pedig lemegy.. (mindezt persze 10 perc alatt teszi.. nem tököl a szürkülettel :)) szóval minek is állítgatni... még onnan is lehet tudni, hogy 6 óra van, hogy jön rendszeres egy órás zuhany.. mármint az égből :)

Naszóval 5, fél 6-kor voltunk Szingapúrban, ahol egy órás kényszerpihenőt tartottunk, amely abból állt, hogy a gépről eltűntették az európaiakat, és cserébe kaptunk 500 óvodáskinézető indonézt a maradék egy órára. Ugyanis Kuala Lumpur felett elsuhanva meg is érkeztünk Jakartába. Vagyis a határhoz, amit kb másfél óra alatt küzdöttünk le :)
Volt három ablak, ablakonként fél óra várakozás. Az elsőben 25 dollár ideiglenes vízumdíj, második ablak valami matrica az útlevélbe, harmadik ablak mindezek együttes meglétének ellenőrzése.. nehogy már illegálisan akarjunk bevándorolni :)

És akkor isten hozott Jakarta! ELső élmény nem volt túl felemelő, még akár félelmetesnek is nevezhetném..Megkaptunk mindenféle óvintézkedést, tanácsot az út előtt, szóval már nagyon fel voltunk készülve, mégis mikor megpillantottuk a kordonok mögött álló kb 50 fős hordát aki csak arra várt, hogy elvigyen minket a városba azért az ijesztő volt.. "Miszter takszi Jakarta" "Taxi local price" "Taxi szőr" meg hasonlók között minden értékünket fogva átvágtunk a népeken, hogy megtaláljuk a dedikált céges sofőrünket - igen az is volt :p
A srácról egyébként annyit tudtunk hogy "Heppi"-nek hívják, illetve volt egy telefonszámunk végszükség esetére, ha nem találnák a srácot, azonban sikerrel jártunk. Köszönhetően a hatalmas transzparensnek amit tartott :) Már előre elképzeltük, hogy milyen hatékony lenne ha végigkérdeznénk mind az 50 hiénát, azzal hogy "Excuse me, are you Heppi?" (heppi angolul = boldog, szóval az "elnézést boldog vagy?" kérdésre adott válaszokból elég nehezen raktuk volna össze, hogy akkor ki is a mi emberünk :D)

De meglett.. elszaladt a kocsiért, addig mi szoktuk a helyi meleget, illetve a helyiek pillantásait. Rövidesen kiderült miért is figyeltek minket :) Ahogy megállt előttünk a kocsi 10 ember lepett el minket bőrőndünket kitépték a kezünkből és bepakolták a kocsiba.. Majd persze nem hagyták becsukni a kocsi ajtónkat mondván fizessünk nekik.. Amit persze meg mi nem akartunk, mivel csak 100 000 rúpiasunk (rp) volt, ami ott egy vagyon, így hát végső elkeseredésemre elkezdtem kotorászni a pénztárcámban valami eurocentet keresve.. Erre mondják, hogy "no koin, no koin" (vaspénz nem kell nekik) Hát barátaim így jártatok ha ilyen hülyék vagytok.. azt hitték rúpiát kapnak.. ajtót becsuk, zár bezár, és elindul.

EZ volt első este.. a hotelba érve egyből elaludtam.